Az utolsó

Ma beszéltem Vele utoljára.
Összeszedtem a cuccait, amik még nálunk voltak és megkértem, hogy vigye el őket.
Apu szerint felesleges itt tárolni őket, mert úgysem jön már többet hozzánk. Úgy biztos nem, mint régen. Nekem pedig fájt reggelente a fogkeféjét látni, kerülgetni az itt maradt vizsgatételeit, a kölcsön kapott könyveket...mindent. Minden, ami egy darab belőle és ami a múltat juttatja eszembe. A múltat, ami szép volt, de megismételhetetlen.
Klau barátnőm szerint nem mi lennénk az első pár, akik szakítás után újra kezdik. Akkor még nem mondtam, hogy elképzelhetetlen lenne, de nem lett volna olyan. Mert megbántott, mert eldobott, mert úgy érzem, hogy már hosszú ideje tartotta bennem a hamis reményeket. Nem megbocsáthatatlan bűn, de elfelejteni nem tudom.
Ma viszont, amikor a cuccaiért jött, nagyon durván összevesztünk.
Kezdte azzal, hogy mennyire meg fogom bánni, ha most elküldöm. Nem is értettem ezt. Hiszen ő szakított velem és nem fordítva. Vagy keresztül húztam a tökéletes terveit? Talán arra számított, hogy mint valami pincsi, visszakönyörgöm majd magam bőgve? Azt hitte, hogy simán kivárom amíg ő az új nőjével végig szórakozza a nyarat? Rosszul gondolta.
Amikor ezt közöltem vele, akkor kiakadt. Ordítozni kezdett, hisztizni, mint mindig, amikor valami nem úgy volt, ahogy ő akarta. Ismertem már ezt az arcát, de eddig soha nem ellenem irányult a tehetetlenségéből fakadó dühe. Ott vergődött, mint egy gyerek. 5 évvel idősebb nálam, de ma mégis felnőttebbnek éreztem magam nála.
Elmondott mindennek, aminek csak el lehet mondani egy embert. Voltam álszent, képmutató, hülye, kis csitri és igazi vesztes. De mégis úgy éreztem, hogy ő vesztett többet.
A fejemhez vágta, hogy soha nem találok még egy olyan pasit, aki megtűr engem. Ez bántott kicsit. Mert megtűrésnél azt hittem, hogy többről van szó. Azt hittem szeret. Úgy ahogy én őt, és úgy ahogy naponta elmondta. De nem is kell nekem senki, aki megtűr. Olyan kell nekem, aki szeret, őszintén, úgy ahogy vagyok, azért, aki vagyok.
Elküldtem. Többet látni sem akarom. Olyan mélyen bántott, amit nem tudok megbocsátani neki. Még a szép emlékek miatt sem.