Az utolsó

Ma beszéltem Vele utoljára.
Összeszedtem a cuccait, amik még nálunk voltak és megkértem, hogy vigye el őket.
Apu szerint felesleges itt tárolni őket, mert úgysem jön már többet hozzánk. Úgy biztos nem, mint régen. Nekem pedig fájt reggelente a fogkeféjét látni, kerülgetni az itt maradt vizsgatételeit, a kölcsön kapott könyveket...mindent. Minden, ami egy darab belőle és ami a múltat juttatja eszembe. A múltat, ami szép volt, de megismételhetetlen.
Klau barátnőm szerint nem mi lennénk az első pár, akik szakítás után újra kezdik. Akkor még nem mondtam, hogy elképzelhetetlen lenne, de nem lett volna olyan. Mert megbántott, mert eldobott, mert úgy érzem, hogy már hosszú ideje tartotta bennem a hamis reményeket. Nem megbocsáthatatlan bűn, de elfelejteni nem tudom.
Ma viszont, amikor a cuccaiért jött, nagyon durván összevesztünk.
Kezdte azzal, hogy mennyire meg fogom bánni, ha most elküldöm. Nem is értettem ezt. Hiszen ő szakított velem és nem fordítva. Vagy keresztül húztam a tökéletes terveit? Talán arra számított, hogy mint valami pincsi, visszakönyörgöm majd magam bőgve? Azt hitte, hogy simán kivárom amíg ő az új nőjével végig szórakozza a nyarat? Rosszul gondolta.
Amikor ezt közöltem vele, akkor kiakadt. Ordítozni kezdett, hisztizni, mint mindig, amikor valami nem úgy volt, ahogy ő akarta. Ismertem már ezt az arcát, de eddig soha nem ellenem irányult a tehetetlenségéből fakadó dühe. Ott vergődött, mint egy gyerek. 5 évvel idősebb nálam, de ma mégis felnőttebbnek éreztem magam nála.
Elmondott mindennek, aminek csak el lehet mondani egy embert. Voltam álszent, képmutató, hülye, kis csitri és igazi vesztes. De mégis úgy éreztem, hogy ő vesztett többet.
A fejemhez vágta, hogy soha nem találok még egy olyan pasit, aki megtűr engem. Ez bántott kicsit. Mert megtűrésnél azt hittem, hogy többről van szó. Azt hittem szeret. Úgy ahogy én őt, és úgy ahogy naponta elmondta. De nem is kell nekem senki, aki megtűr. Olyan kell nekem, aki szeret, őszintén, úgy ahogy vagyok, azért, aki vagyok.
Elküldtem. Többet látni sem akarom. Olyan mélyen bántott, amit nem tudok megbocsátani neki. Még a szép emlékek miatt sem.

Kicsit talán jobb

Nem írtam egy ideje, de mentségemre szolgáljon, hogy nem voltam jó lelkiállapotban.
Kedden hazajöttem nagyiéktól és akkor azt hiszem minden darabokra hullott. Miért nem tarthatott tovább az a gyönyörű hétvége? Miért kellett mindennek ilyen rosszul elsülnie?
Beszéltem Ákossal. Nem, nem kérte meg a kezem. Valószínűleg nem is fogja.
Hazug ő is, mint a többi férfi. Ő is csak játszik a nőkkel. De miért én? Miért pont én lettem ennek a játéknak a céltáblája?
Valamivel több, mint egy hete még dúlt a szerelem. Mi történhetett a hétvége alatt? Nem tudom, nem mondta el. Igaz, nem is hagytam neki.
Azzal indított, hogy tartsunk egy kis szünetet (na igen, a klasszikus duma). Közölte, hogy nem szeretne velünk nyaralni jönni, mert szerinte kell néhány hónap külön töltött idő, hogy megtudja mit érez irántam. De legalábbis a nyáron nem kellene találkoznunk.
De ez milyen már? Hogyhogy nem biztos az érzéseiben? Eddig biztos volt? Most már nem tudja mit érez? "Ha nem leszel mellettem, talán rájövök, hogy csak rád van szükségem, senki másra."-mondta. Ha annyira szüksége lenne rám, akkor nem lökne el. Ha szeretne, akkor efelől nem lenne semmi kétsége.
Persze, hogy nemet mondtam erre a szünetelésre. Akkor inkább hagyjuk. Eljátszottam előtte, hogy nem visel meg a dolog (hogy ne érezze mekkora hatalma van fölöttem). Álltam ott mereven, és mondtam, hogy ha menni akar, menjen. Aztán mikor elment, akkor kibőgtem magam. Apu vigasztalt, szerinte Ákosnál jobb pasira vagyok jogosult. Igaza van, ennél többet érdemlek.
Soha senki nem taposott még így az önbecsülésembe. Szándékosan hülyét csinált belőlem, amikor hitegetett. Amikor fogadkozott, hogy csak engem és senki mást. Becsapott, átvert, megalázott. De nem számít, mert ő már nem jelent nekem semmit. Csak egy folt a múltamon, ami visszanézve már nem is olyan szép, mint ahogy régen tűnt. Kiheverem, mint az életben már sok mindent. De többet nem akarom látni. Soha többé nem akarok vele találkozni, ha mégis, hát mellőzzük el egymást, mint az idegenek.
Ha olvasod ezt: soha többé ne írj, mert nem válaszolok neked. Ne hívj, mert úgysem veszem fel. Ne sms-ezz, mert azonnal törlöm. Ne keress msn-en, mert töröltelek. És legfőképp, ne gyere hozzánk, mert számodra bezárultak a házunk ajtajai! És felejts el, ha úgysem értem neked semmit.

Könnyű nőcskék

Tegnap Sárával töltöttem a napot.
Mutattam neki a blogom, együtt kiokoskodtuk, hogy milyen legyen a külseje, aztán nagy sietve ő is csinált egyet. Végül is, ma már mindenkit megfertőz az internet.
De nem csak ezzel foglalkoztunk persze. Tervezgettük, hogy mit csinálunk majd, ha feljön Pestre, nosztalgiáztunk a gyerekkorunkról, beszélgettünk a suliról.
Meg tudtam, hogy Sára is Pestre akar jönni egyetemre. Neki is az ELTE a célja, meg még pár főiskola, de csakis Pest szerepel a tervei közt.
Megmutatta a barátját is myvipen. Nem rossz pasi, persze az én kis drágámhoz nem hasonlítható. Azt is megtudtam, hogy már lefeküdtek egymással. Nem örültem neki, de az ő dolga. Remélem nem bánja meg. Mondtam neki, hogy nem is értem ezt az egészet, rengeteget veszekednek, tuti, hogy nem fognak sokáig együtt maradni, akkor meg miért pazarolta rá a szüzességét. Azt mondta, már lehet nem tenné meg, de most már mindegy.
Én büszke vagyok a szüzességemre, sosem szégyelltem, hogy vannak elveim, amikhez tartom magam. Jól tudom, hogy a pasik odavannak a szexért. Imádják, ha egy nő könnyen odaadja magát, de hosszú távra nem terveznek vele.
Ezt egy fiú ismerősöm is megmondta. Azt mondta, szereti "megdugni" a csajokat, de olyan nőt sose venne el, aki könnyen szétteszi a lábát. Mert szerinte (szerintem is), aki egyszer kurva, az az is marad. És ki akar gyereket egy olyan nőtől, akin átment a fél világ? Honnan tudhatná, hogy házasságban nem lesz könnyű nőcske? Hogy nem fekszik le a postással, a gázóraleolvasóval, a munkatársával? Ha hajtja a vére, akkor az mindig is fogja hajtani. És egy ilyen nőt ki nevezne feleségének? Egy olyat, akinek csak csettinteni kell és már hanyat is vágja magát? Vagy akinél az ember sosem tudhatja, hogy a gyerek, akit nevel, az övé-e egyáltalán? A haverom, Sanyi mondta: "Ha valaki olyan nagy ribanc, hogy hagyja magát megdugni valakivel, aki még csak nem is a pasija, akkor megdugom. Ha kurvát csinál magából, ám legyen. De akkor úgyis fogom kezelni!" És ezt egy pasi mondta. Hát így kezelik a pasik a könnyű nőcskéket.
Na igen, a nagy szexuális szabadság dúl a világban. Láttam egy blogot (többet), ahol felnőtt nők, családos anyák szorgalmazzák, hogy igenis az a helyes, ha minél többen élik ki vágyaikat a nőkön. Az a jó házasság, ahol a férj megengedi a feleségének, hogy másoknak is ossza kegyeit. A jó kapcsolat, ahol a férfi kéri a nőt, hogy dugjon másokkal és mesélje el. Mert amíg az ember fiatal, addig KELL kiélnie magát. Mert ugye az fontos, hogy a házasságba fásult, kiélt mindenki kurvájaként menjen. Indokolták ezt azzal, hogy akkor házasságban majd nem akarják megélni azt, ami esetleg kimaradt előtte. Az biztos. Mert ezek a nők annyira elhasználódnak addigra, hogy nyilván nem akarnak már másokkal szexuális életet élni...de a férjükkel se nagyon.
Ezt elmeséltem Sárának, meg nagyinak. El voltak szörnyülködve. Sára szerint ezért van az, hogy ma már a 13 éves kislányok is sürgetőnek érzik a szüzesség elvesztését, hiszen a felnőtt, "felelősségteljes" emberek tanácsolják ezt nekik. Nagyi csak annyit mondott, hogy ez a világ már úgy fertő, ahogy van és hogy büszke rám meg Sárára, hogy tudunk érettebben gondolkozni, mint egyes anyakorú nőtársaink. Klári is ott volt, ő is helyeslt, meg bólogatott, de az ő véleménye ebben a témában nem igazán számít, tekintve, hogy ő sem különb. Az a nő épp olyan erkölcstelen ribanc, mint a többi, akikről meséltem. Tipikus példája a családját semmibevevő ösztönlényeknek.
Este nagyon sokáig msneztem Mackóval. Hiányzom neki, és azt mondta szeretne beszélni velem valami fontosról, ha hazaértem. Vannak sejtéseim, hogy mi lehet az, de nem akarok előre inni a medve bőrére. Ami kicsit elszomorított, az az, hogy a nyáron dolgozni fog. Muszáj neki, mert a suli gyakorlatnak beszámítja. De azért a nyaralásba nem zavar be.
Tényleg, még nem is írtam, hogy Mexikóba megyünk idén. Eddig mindig Európán belül nyaraltunk, de most apu meglepett ezzel a mexikói úttal. Már egy csomó turisztikai könyvet vettem, ha időm lesz, el is olvasom őket. 10 napot leszünk és szerintem rengeteget fogok a tengerben úszkálni. Még új bikinit kell vennem, mert a tavalyi már nem túl divatos.
Apunak is kell egy csomó új cuccot vennem, mert hát mire menne nélkülem:) A férfiak olyan tehetetlenek nők nélkül. Persze a nyaralás még odébb van, csak augusztus elején megyünk, de sosem lehet elég korán készülni rá. Remélem mindenkinek olyan szép nyara lesz, mint nekem:)

Új design

Tegnap kicsit felturbóztam a blog külsejét, próbálgattam, hogy miket lehet állítani a designon. Szerintem jobb lett így:)

Júni. 20

Korán keltem, igaz, korán is feküdtem le.
Este körülbelül 11-kor befejeztem az olvasást. Fáradt voltam az utazástól, és kicsit unatkoztam is.
Itt minden olyan, mint amikor utoljára jártam itt.
Nagyi persze túrós sütit csinált nekem, mert ugye az a kedvencem:) Reggelre meg foszlós kalácsot sütött. Azt reggeliztünk házi barack lekvárral. Valahogy mindig jobban esik, amit nagyi csinál, mint amit a boltban lehet kapni. Ebédre már palacsintát ígért, szóval azt hiszem legalább 2 kilóval több leszek, mire hazamegyek. Már írtam is egy mail-t apának, hogy állítson nekem össze valami diétát, mert nagyon rám fog férni.
Mackómnak is írtam, felhívni még nem volt szívem, mert tudom, hogy szombatonként sokáig alszik. Még csak egy napja váltunk el, de már hiányzik. Este majd beszélünk msnen is, ha minden jól megy. Sajna most mobil netről netezek és itt néha vannak vele problémák.
Ma átjön hozzám az egyik szomszéd lány, Sára. Kisebb koromban sülve-főve együtt voltunk. Még most is az egyik legjobb barátnőm, noha ritkábban találkozunk, mint régen. De azért majdnem napi szinten váltunk e-mail-eket és amikor itt vagyok, akkor jól elütjük az időt. Ő is jön majd hozzánk Budapestre a jövő hónapban. Szeretném már neki bemutatni Mutyuszkát, meg elmennénk bulizni. Nagy partyarc lett a csajból, pedig azért itt nem olyanok a lehetőségek, mint nálunk. Általában a közeli városba szoktak járni, de ahogy ő mondta "vágyik a nyüzsgésre". Apu is szereti, ha itt van, szerinte Sára a nekem való társaság, nem pedig a pesti barátnőim, akiknek máson sem jár az eszük, mint a pasizáson. Nem beszélve azokról a kortársaimról, akiket barátnőmnek nem választanék, mert borzalmasan el vannak züllve. Folyton csak az alkohol, a drogok és a szex. Ez jellemző a tizenévesekre, ami elég szomorú.
Azt hiszem az lehet a baj, hogy a szülőknek nincs elég idejük foglalkozni a gyerekekkel. A kapcsolatok felszínessé váltak. Nem mondom, hogy a szülők hibája ez, hiszen mindenki sokat dolgozik, de úgy érzem fontosabb lenne foglalkozni a gyerekkel, mint azért gürizni, hogy minden hónapban új, márkás cipőt vegyenek nekik. Nekem szerencsém volt. Apu rengeteget foglalkozott velem és ha nem is vagyok tökéletes, de egyszer majd hasznos tagja leszek a társadalomnak és nem egy elvonón vagy az utcasarkon fogom végezni.
A családoknak foglalkozniuk kellene egymással. De sok gyerek tehernek érzi, ha a szülei kérdezősködnek, ha több időt akarnak vele tölteni. Szívesebben vannak a kortárs csoporttal, idegen emberekkel, akikre a suli után már emlékezni sem fognak, mint azokkal, akik egész életükben mellettük fognak állni. Én boldog vagyok, ha apuval közösen kirándulunk, vagy együtt nyaralunk. És annak is örülök, hogy tudok programokat szervezni az apámmal és a barátommal. Így együtt, hiszen mi leszünk egy család. Apán is látom, hogy örül, hogy nem zárom ki az életemből csak azért, mert vannak korombeli barátaim, vagy mert van kedvesem. Nem változott ettől semmi, Ő mindig az apám marad, a legjobb barátom.
Huh..jól elkanyarodtam az eredeti témámtól. Azt hiszem itt most be is fejezem, mert kicsit elvesztettem a fonalat és már nem akarok vissztérni az eredeti mondanivalómhoz.
Inkább olvasok egy kicsit (Kurázsi mama és gyermekei), aztán várom Sárát, hogy bemenjünk a városba.
Napsütéses szép napot!

Szerelmemtől

Ezt a gyönyörű rózsát kaptam mélen mézesmacimtól.
Imádom!
Hogy fogok kibírni nélküle négy napot?:(

Ez van most

Megetettem a fiúkat, elmosogattam, elköszöntem szívemcsücskétől és aputól, most meg tétlenül ülök.
Csomagolni kéne, de még rengeteg időm van. Apu csak fél háromra ér haza, így akkor indulunk majd nagyiékhoz.
Igazából nem is sok pakolnivaló van. Néhány ruha erre a pár napra, higiéniai cuccok, meg a jövő évi kötelező olvasmányok. A csajok szerint túl sokat tanulok, de jövőre érettségizem, most kell belehúznom. És nem hagyhatom pocsékba menni a nyarat. Sok osztálytársam azt mondta, hogy stréber vagyok. Nem érdekel, irigyek, mert jók a jegyeim és vannak ambícióim. Most az egyetem a legfontosabb. Az ELTE a fő cél. Már alig várom, hogy drágámmal egy suliba járjunk.
Apu szerint is a tanulás a legfontosabb, és azt akarom, hogy büszke legyen rám, ahogy én is rá. Szóval nyáron olvasás és angol tanulás. Valahogy a nyelvekkel mindig gondban voltam, hiába segített apu is és Mutyusz is. Nincs nyelvérzékem, van ez így. Minden másból kitűnő voltam, csak az angol sikerül mindig négyesre. És nyelvvizsgához ez kevés.:(
Csináltam magamnak most tejszínhabos pudingot, azt majszolgatom. Bár, ha nagyi sütivel fog tömni négy napig, akkor lehet, hogy legalább itthon csökkenteni kéne a kalória adagot. Hiába figyelek kínosan a súlyomra, mert pillanatok alatt fel tud szaladni néhány kiló. Pár napja már apu is megjegyezte, hogy kihagyhatnám néhány napig a vacsorát. Nem, nem vagyok kövér, a barátnőim szerint még vékony is vagyok, de azért van egy kis pocakom.
Nem is tudom mit írjak, annyi minden kavarog a fejemben.
Unalmas lesz ez a pár nap vidéken. Szeretek ott lenni, és néha jó a nyugi, de nem nagyon tudom lefoglalni magam. Nagyiék korán lefekszenek este, nekem meg marad az olvasás. Tv-t nem nézek. Képtelenek jó műsort sugározni, csak a sok agyrohasztó, unalmas, semmiről sem szóló népbutító hülyeségeket. Azt meg nem vagyok hajlandó nézni.
Klárival beszélhetnék, ő nem nagy alvó, de vele nem fogok. Nem tudom, hogy fogom kibírni, hogy ne vesszek vele össze. Annyira irritál a jelenléte, meg amikor azt mondja "kislányom", brrr kiráz tőle a hideg. Ezerszer kértem már, hogy hívjon a nevemen, végül is arra van. Nem hülyeség, hogy az emberek utólag akarnak elvesztegetett éveket bepótolni? Amikor kellett nem volt, most amikor nem kell, lennie akar? Nekem ez furcsa és érthetetlen. Van, aki szerint gonosz vagyok. És hogy az emberek változhatnak, adni kell nekik új esélyt. Én minden nap számtalan esélyt adtam, vártam és vártam. Már nincs több esély.
Azt hiszem megváltás lesz az a jó pár könyv, amit az útra készítettem össze. Talán idén is csinálok olvasó naplót, az mindig jól jön, ha egy-egy fontos részt elfelejtek idő közben.
Na megyek is, azt hiszem összepakolok.